Kőkorszaki szaki
Ebben a sorozatban a stresszhelyzet kezelésével és a stressz oldásával foglalkozunk, ebben a részben pedig a Stone Age-vel.
A Stone Age megjelenése óta igazi húzónév lett a munkáslehelyezős társasjátékok között. A témájával mindenki könnyen azonosulhat. A játékmechanikák nem túl bonyolultak. Így kiválóan alkalmas arra, hogy új játékosoknak mutassuk be az ilyen típusú játékok szépségeit.
Igen ám, de ott van a háttérben a döntéshozatalok egész láncolata, ami bizonyos embereknél stresszhelyzetet teremthet.
A játék maga rendkívül szórakoztató, így sokszor észre sem vesszük, hogy bizony már hosszú percek óta gondolkodunk, hogy hova és hány törzstagunkat helyezzük le.
Mert itt bizony nem egy-két „munkásunk” van, akit lehelyezünk egy adott helyre és készen is van a kör, hanem akár tízig is növekedhet a száma az embereinknek. Ráadásul a legtöbb hely a táblán nem egy férőhelyes, hanem a játékosok számától függően akár hét bábut is lehet oda rakni.
Az opciók tárháza pedig elég nagy. A győzelemnek nem egy útja van. Sőt, sokszor azt hisszük, hogy nagyon jól állunk a játék folyamán és a végén hatalmas meglepetésben lehet részünk, amikor mégsem mi nyertük meg a játszmát.
A játék folyamán gyarapíthatjuk a törzsünket, amivel ugye több emberünk lesz minden körben, akiket elküldhetünk különféle feladatok ellátására, nyersanyagok begyűjtésére. Viszont több ételünk is fogy, amit ha nem tudunk beadni a kör végén, akkor mínusz pontokkal számolhatunk.
Házakat építhetünk a begyűjtött nyersanyagokból, és ezzel sok pontot szerezhetünk. De tényleg erre akarjuk költeni a nyersanyagainkat? Vagy inkább fejlesztés kártyákat veszünk, azaz cserélünk a folyó mentén? Mert arra is lehetőség van az alapanyagainkkal.
Ezek a lapok általában a játék végén adnak nekünk bónuszokat, de persze akadnak olyanok is, amik azonnali előnyökhöz juttathatnak minket.
Készíthetünk szerszámokat, és növelhetjük a mezőgazdasági szintünket, amivel kevesebb élelmet kell beadni etetésre a kör végén.
Végül pedig elküldhetjük a törzstagokat nyersanyagot gyűjteni. És itt nem mindegy, hány embert rakunk egy helyre.
A játék legnagyobb gubanca pedig a jó öreg hatoldalú kocka. Például a nyersanyaggyűjtésnél annyi kockával kell dobnunk, ahány emberünk az adott helyen van. Ahány kockával megdobtuk a célszámot, annyi nyersanyagot kapunk. Mennyi az esélyünk, hogy XY darabot kapjuk ennél a célszámnál? Biztosra megyünk, vagy kockáztatunk?
A játékban egyszerre annyi munkást rakhatunk le, amennyit a hely maximálisan elbír, de miután mindenki rakott bábut(kat) valahova, újra mi rajtunk a sor. A megmaradt figurákkal gazdálkodhatunk tovább. Még egy kérdés, ami ott fog motoszkálni folyamatosan az agyunkban: ha ide rakok először, akkor ezt tuti elviszem. De mi van ha odarak valaki embereket a másik helyre, ami szintén nagyon kellene? Melyiket válasszam?
Ezek a stresszforrások a Stone Age játék folyamán, ami különös módon még is élvezetessé teszik a játékot. Az opciók mindig kecsegtetnek valami hasznos dologgal. Persze sok múlik a kockadobásokon is, de a szerencse faktor szinte az összes társasjáték szerves része. Nincs mit tenni ellene.
Te hogyan cselekszel ilyen helyzetben? Melyik opciót választod először? Mész a biztosabbra? Vagy megkockáztatsz egy dobást? Hány embert raksz egy nyersanyag lelő helyre?
Sorozatunk következő részében a Rokokó nevű játékkal foglalkozunk kicsit bővebben. Viszont addig se feledjétek: A társasjáték kikapcsol, fejleszt, összehoz.
télen kipróbáltam stone age
Mitől jó egy társasjáték?
Ebben a bejegyzésben azzal foglalkozunk kicsit bővebben, hogy mitől lesz jó egy társasjáték?
önismeret télen nyáron
Ismerd meg önmagad! - Evolúciós csapdák
Ebben az írás sorozatban a társasjátékok személyiségfejlesztő hatásaival és önismereti tényezőivel foglalkozunk kicsit bővebben. Sorozatunk hetedik részében az Evolúció nevű társasjátékkal foglalkozunk kicsit bővebben.
evolúció gyerekeknek nyáron
Hétvégi és esti program a családnak
Mi lehetne felemelőbb egy kis TV nézésnél, vagy kikapcsolódásnál a képernyő előtt, ahol senki sem zaklat minket? Amikor a család minden tagja lefoglalja magát és kipiheni a hét fáradalmait...
Mondjuk egy kis közös program? Ahol a szülők és a gyerekek együtt töltik el az időt. Beszélgetnek egymással, odafigyelnek a másikra, és közös élményeket szereznek.
catan gyerekeknek carcassonne bogyó és babóca catan telepesei tokió királya mow jungle speed pick a pig
Egyiptom szelleme az otthonodban
A társasjátékok világának is megvannak a maguk favorit témái, akár csak a filmeknek. Ezek pedig időről időre nagy népszerűségnek örvendenek, hogy aztán eltűnve egy időre ismét felbukkanjanak. Az egyik ilyen téma Egyiptom csodálatos világa.
théba télen nyáron kairo kipróbáltam five tribes fáraó kód át a sivatagon
Stressz kezelés játékosan - 7.: Ritka kavicsok
Ebben a sorozatban a stresszhelyzet kezelésével és a stressz oldásával foglalkozunk. Ebben a részben pedig a Splendor nevű társasjátékkal.
A Splendor egy 2014-ben megjelent játék, ahol a játékosok gyémántkereskedőket alakítanak, és próbálják a saját kis kereskedésüket minél virágzóbb és jövedelmezőbb drágakő kereskedéssé duzzasztani.
Ezt zsetonok, majd később lapok vásárlásával érhetik el. Ám nem is olyan egyszerű ez a folyamat. A játék ugyanis tartalmaz pár olyan alapvető mechanikai elemet, ami akaratlanul is feszültséget teremthet a játékosokban.
A Splendorban az nyer, aki először gyűjt össze tizenöt pontot. Ezt olyan lapok megvásárlásával érheti el, amik a drágakövek mellett pontértékkel is rendelkeznek. Illetve, ha elég lap van leépítve maguk elé a megfelelő színekből, akkor egy-egy bónusz lapka is segíthet nekik.
Csakhogy! A játékot, ha több mint két ember játssza, akkor elég nehéz előre tervezni. Már látod a szemed sarkából, hogy melyik lapra pályázol legközelebb, de ha nincs átkozott szerencséd, és a másik játékos nem veszi észre, akkor tuti, hogy azt a lapot viszi el előled valaki.
Néha már inkább oda sem nézünk, nehogy a szemünk elárulja, hogy mit is akarunk. De az esetek többségében persze elviszik előlünk a kívánt lapokat.
Zsörtölődve ülünk ott és próbálunk valami megoldást keresni.
Az egyik, ami általában történni szokott, hogy mi éppen egy olyan lapot fogunk elvinni, ami egy másik játékosnak kellene. Ez sokszor vidám, nevetéssel járó pillanatokat tud okozni. Olykor keserédes a nevetés, de hát ez egy ilyen játék.
A másik esetben megpróbálkozhatunk azzal, hogy vakon lefoglalunk egy lapot az egyik pakliból, és bízunk abban, hogy a kívánt színű drágakövet tartalmazza. De még ha bele is nyúltunk a tutiba, akkor sem biztos, hogy ez olyan jó lesz nekünk. Ugyanis, lehetséges, hogy pár körig eltart, amíg leépítjük a lapot.
Ekkor megint döntenünk kell. Felhalmozunk olyan könnyen megszerezhető lapokat, amikkel ezt a lapot ingyen, esetleg olcsón le tudjuk majd rakni magunk elé, vagy zsetonokat gyűjtünk és azokból építjük meg.
Utóbbinál elég nagy az esély, hogy így lépéshátrányba kerülünk. De néha, ha jól jön ki a lépés, vagy jól ki tudjuk számolni a dolgokat, akkor előnyt is szerezhetünk a többiekkel szemben.
Sok esetben a játékosok többsége túlságosan is ráfókuszál a bónusz lapkák megszerzésére, és ilyenkor egy élelmes játékos felvásárol pár nagyobb pontértékű lapot. Mi pedig ott állunk csodálkozva, hogy hogyan is történhetett ez? A játéknak pedig vége lesz, mielőtt a nemes meglátogathatta volna a kereskedésünket.
Két játékos esetén ezek a stressz helyzetek kicsit mérséklődnek, hiszen akkor lehet előre tervezni valamelyest. A játék menete pedig inkább egy oda-vissza helyzetet eredményez, ami sokkal inkább engedékeny, mint egy három vagy négy fős játszma.
Végül pedig úgy is csak az számít, hogy jól szórakoztunk a játékkal. Mivel ez egy nagyon is családbarát játék, ez nem is lesz nehéz. A játékot bátran játszhatjuk olyan személyekkel is, akik még csak most ismerkednek a modern társasjátékokkal. Garantáltan magával fogja ragadni őket ez a játék, és nem lesz megállás egy játszma után.
Sorozatunk következő részében a Stone Age nevű játékkal foglalkozunk kicsit bővebben. Viszont addig se feledjétek: A társasjáték kikapcsol, fejleszt, összehoz.
gyerekeknek télen kipróbáltam splendor
Mert mindenkiben ott van a gyerek – Benned is?
A mai világban mindenki rohan. Rohan a pénz után. Rohan a mindennapi kötelezettségei után. Rohan a vágyálmai után. Mindezt teszik az emberek komoly arccal, leszeget fejjel, és komor gondolatokkal.
Figyeljük meg az utcán járva, hogy hány ember jön velünk szemben leszegett fejjel, vagy éppen búskomor, a semmibe révedő tekintettel. No meg persze a telefonját birizgálva, amiből csak néha tekint fel, nehogy beleütközzön valakibe.
A karriert építeni kell. A családdal foglalkozni kell. Meg kell felelni. Csupa elvárás és feszültség. Nem csoda, hogy ezek után az emberek stresszesek, ingerlékenyek és elutasítóak lesznek. Sőt, talán a lélek egy darabja elhallgat. Sokszor örökre. Ez a darabka, a bennünk lakozó gyermek.
Túl komolyan kezdjük venni az életet, önmagunkat. Mindenben csak feladatot és teljesítendő feladatot látunk.
A társasjátékozás hobbi ebben nyújt segítséget. Hiszen a játékhoz sosem lehet túl öreg valaki. Sőt, mindamellett, hogy kikapcsol, oldja a feszültséget, még segíthet is minket a mindennapokban.
Egy-egy játék segítségével fejleszthetjük a gyors döntéshozatalunkat. Átgondoltabban és reálisabban tudunk választásokat hozni.
De a legfontosabb aspektusa, hogy felébreszti a bennünk szunnyadó gyermeket. Gondtalan kikapcsolódást nyújt számunkra az alatt a pár óra alatt, amíg egy társasjátékkal játszunk. Sőt mi több, általa egy igazán remek közösség tagjává is válhatunk.
Az országban rengeteg szervezet alakult, ahol fiatal felnőttek, sőt családos emberek is hódolnak ennek a tevékenységnek. Hiszen a modern társasjátékok világa már nem csak a gyermekek számára kínál opciókat, hanem a felnőttek számára készült játékok is szép számmal ellepték a piacot. Csak győzzünk válogatni közülük!
Egy újfajta élményt nyújthat, és nem csak az alkohol és más, még károsabb dolgok segítségével szabadulhatunk el a mindennapok problémáitól. Közösségépítő ereje és az emberi kapcsolatok elősegítése pedig a digitális világba való „beszívódás” ellen hasznos fegyver.
A mai világban az információ ural mindent, és agyunknak olyan hatalmas mennyiségű információt kell befogadnia, amire sokszor nincsen készen. Ez pedig alvási zavarokat okozhat, ami más, súlyosabb problémákhoz is vezethet. Hiszen agyunk sokszor még alvás közben sem képes feldolgozni azt a rengeteg ingert, ami ér bennünk nap közben.
Kell valami, aminek a segítségével levezethetjük ezt a felgyülemlett feszültséget. Ebben nyújthat segítséget egy társasjátékos élmény. Gyermeki lelkünk felébresztése. Visszamenni gondolatban azokba az időkbe, amikor más még nem számított, csak a szórakozás. Egyvalamire fókuszáltunk, és az a játék nyújtotta élmény. Kreatív gondolkodásunk sokkal fokozottabb volt ezekben az időkben. És ha ebből át tudunk menteni valamit a felnőttkor hétköznapjainkba sokkal több mindenre lehetünk képesek, mint azt hinnénk.
Te hogy érzed? Benned még ott lapul a gyermek? Ki tudsz kapcsolódni úgy, mint mondjuk régen egy-egy iskolai nap után?
Tegyél egy próbát, és vegyél elő egy régi társasjátékot. Ülj össze a barátaiddal, és pár órára zárjátok ki a külvilágot az életetekből, ahol csak a játék élménye a fontos. Ha már nincsen társasjáték a ház körül, vagy éppen szeretnél pár újfajta élménnyel gazdagodni, akkor pedig ne habozz. Keress meg minket üzletünkben a Sas és Kos Társasjátékos boltban, vagy keresd fel webshopunkat a www.saseskos.hu oldalt. Biztosan tudunk segíteni, hogy találj egy neked tetsző társasjátékot.
önismeret
Ismerd meg önmagad! - Moooooooow!
Ebben az írás sorozatban a társasjátékok személyiségfejlesztő hatásaival és önismereti tényezőivel foglalkozunk kicsit bővebben.
gyerekeknek nyáron felnőtteknek kipróbáltam parti játék mow
Társasjátékok az oktatásban
Milyen hasznát lehet venni egy-egy játéknak az iskolában, óvodában, vagy akár az otthonunkban mint nevelési és fejlesztési eszköz?
Ebben az írásban azzal a témakörrel foglalkozunk, hogy a társasjátékozás hogyan képes bekapcsolódni gyermekeink oktatásába. Milyen hasznát lehet venni egy-egy játéknak az iskolában, óvodában, vagy akár az otthonunkban mint nevelési és fejlesztési eszköz.
A gyerekek oktatása már az óvodában elkezdődik, sőt az otthonukban is. A rengeteg gyermekek számára készült társasjátékok pedig ebben tudnak a szülők segítségére lenni. Akár már három éves kortól is játszható társasjátékokkal fejleszthetik a csöppségek a szín és forma felismerő készségüket.
Aztán, ahogy cseperednek és elkezdődik az iskola, olyan társasjátékok jöhetnek számításba, amikkel játszva gyakorolhatják a számokat. Megtanulhatják a foglalkozásokat. Vagy éppen a kedvenc mesehőseik segítségével kalandozhatnak egy már a szülők által is ismert játék felújított változatában (Ki nevet a végén).
De a társasjátékok oktatásban használható funkciói nem merülnek ki az alsó tagozatos osztályoknál. Az idősebb diákok nevelésében is remekül alkalmazhatóak bizonyos társasjátékok. Egy Euro vagy gazdasági társasjáték megtaníthatja őket a pénzel való bánásra. Felelős döntések meghozatalára.
A szociális társasjátékok pedig az egymással való érintkezést, kapcsolatteremtést és kifejezőkészséget fejlesztik.
Vegyünk sorra pár példát:
A Granna: Szuper Farmer Runch nevű játékban egy gazdaságot irányítunk, és a cél, hogy mind a négyféle állatból (nyúl, birka, tehén, ló) szerezzünk egy darabot. Az állatokat a mezőn kell elhelyezni, és szaporíthatjuk őket. A kicsiket ez a mechanika megtanítja az osztás, szorzás alapvető műveleteire, miközben remek szórakozást nyújt akár a velük játszó szülőknek is. A játékot egyébként egy lengyel matematikus fejlesztette ki még a második világháború alatt.
A Rokokó nevű játékban szabókat alakítanak a játékosok és a feladatuk, hogy a bálra minél több ruhát elkészítsenek a bálozók számára. Ezek mellett úgynevezett dekorációkat kell gyűjteniük, amivel plusz pontokat szerezhetnek a játék végén. A társasjáték remekül bemutatja a diákok számára az összetett gondolkodást és a felelős döntések meghozatalát. Mindezt egy egészen egyedi játékkörnyezetben és sok vidám percet okozva.
A Co-Mix nevű storytelling társasjátékban a játékosok feladata, hogy egy történetet hozzanak létre a megadott címmel a kezükben tartott tizenkét, kétoldalú lap segítségével. Mindezt egy saját játéktáblán. Végül pedig amikor mindenki megalkotta a saját kis képregény oldalát, sorra el kell mondaniuk a történeteiket. Majd azokat értékelni is kell, ami alapján pontokhoz jutnak. A játék remek segédeszköz a kifejezőkészség és a kreatív gondolkodás fejlesztésére. Nem utolsó sorban pedig remek szórakozás egy-egy unalmasabb tanítási napon.
Ahogy a fenti példákból láthattuk, egy jól megválasztott társasjáték nagyon is sokat hozzá tud tenni a tananyag megismeréséhez, vagy a gyermekek képességeinek fejlesztéséhez. Mi itt a Sas és Kos-nál hiszünk abban, hogy a társasjátékozás hasznos tanári, nevelési eszköz lehet. A gyerekek rendkívül fogékonyak, ha valamit szórakoztató módon tanulhatnak meg.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésüket és szeretnének többet megtudni erről a témáról, vagy szeretnék feldobni a tanulást egy társasjátékkal, bátran keressenek fel minket. Akár az üzletünkben a Sas és Kos társasjátékos boltban személyesen. Akár a honlapunkon a saseskos.hu oldalon, ahol több száz válogatott játék közül választhatnak.