Az egyik legnagyobb stresszforrás már a játék kezdetekor lecsap a játékosokra. Ez pedig a kezdő települések lerakása. Sokan azt mondják, hogy a játék kimenetele már itt eldőlt. Én nem értek velük egyet, de azt el kell ismernem, hogy nagyon jól meg kell gondolni, hova is rakod le a kis házikód az utaddal, mert a későbbiekben ezekre tudsz támaszkodni majd. Ráadásul bele kell kalkulálnod a többi résztvevő lépését is. Ez pedig képes sokáig odaragasztani a szemed a táblára, mert nem tudod eldönteni, hova is rakd le a házikót.

A játékban soronkövetkező a kockadobások szintén stresszforrásként működnek. Mert bizony a 2 hatoldalú dobótest leggyakoribb kidobott összege a 7-es. Ekkor pedig, ha hét vagy több lap van a kezedben, el kell dobnod a felét.

Ha még ez nem volna elég, még a rabló is mozog, és minél több pontod van, vagy minél több helyre vagy kitelepülve, annál nagyobb az esély arra, hogy egy olyan mezőn landol, ahol te is ott vagy. Ekkor pedig még húzhat is tőled a játékos, aki a rablót mozgatta, ha éppen úgy tartja kedve. Te pedig nem tehetsz ezek ellen semmit.

Stresszes tud még az is lenni, hogy ha ott vagy a legtöbb számon a településeiddel, városaiddal, de azokat senki sem dobja ki. Vagy csak akkor, amikor ott csücsül rajta a rabló. Ilyenkor már néhányan csapkodják a lapjaikat az asztalhoz, vagy karlendítéssel fűszerezett szemkörzésbe kezdenek.

Persze szórakoztató is tud lenni ez kívülről, de ha veled történik, már nem annyira.

Végül pedig a legnagyobb stresszforrás szerintem, maga a cserekereskedelem, ami a játék szerves részét képezik. Némelyik kiegészítőben vagy változatban persze próbálták ezt kompenzálni, de szerintem éppen ez adja a Catan sava borsát.

Ha senki sem hajlandó veled cserélni, akkor elég kellemetlen tud lenni a játék. Vagy ha mondjuk, valakik csak egymással cserélgetnek. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én ezért nem ülök le játszani például párokkal vagy erősen összetartó baráti társaságokkal.

Sok esetben a siker azon fog múlni, hogy valamelyik nyersanyagot el tudod-e cserélni a többiekkel. Amikor pedig rád kerül a sor, és végre ott lenne a megfelelő lapkombináció a kezedben, dobsz egy hetest, azaz dobhatod is el a lapjaid felét mert nyolc lap volt a kezedben. Pedig hány imát mondtál el a kockadobások istenének, hogy nehogy 7-est dobjál.

A játék folyamán pedig szüntelenül ilyen döntéseket kell hozni. Nincs player elemination, tehát kiesni nem tudsz, és akárkinek is a köre van, az hatással lesz rád. Így, akkor is izgulhatsz, ha nem te vagy soron.

Nem említettem még a leghosszabb út és a legnagyobb lovagi hatalom lehetőségét. Ez a két dolog is olyan, amire folyamatosan oda kell figyelni, nehogy valaki ezek segítségével elsunnyogjon, és megnyerje a játékot a semmiből.

Mindezek elegye adja a Catan egyedi, és megismételhetetlen hangulatát, ami rengeteg stressz forrása tud lenni. Ahhoz pedig, hogy ezt kezelni tudjuk önuralomra és helyes döntések sorozatára lesz szükségünk. Sőt, a ravaszabb játékosok a blöff elemével is élhetnek.

Számomra ez egy olyan stressz helyzet, ami örömet okoz, mivel egy remek társasjátékkal játszok. Ha rossz a kockajárás, persze én is dühöngök pár sort, de a végén mindig mosollyal az arcomon kelek fel az asztal mellől.

Sorozatunk következő részében a Small World nevű társasjátékkal foglalkozunk bővebben, és azon belül is, hogy milyen módon hat ránk a rengeteg kombinációs lehetőség.

Addig se feledjétek: A társasjáték kikapcsol, fejleszt, összehoz.