Megvizsgáljuk azt, hogy milyen hatással van ránk a játék co-operative aspektusa, és a csapat különböző tagjai mennyire hagyják magukat befolyásolni egy másik személy által a közös cél elérése érdekében.

Ebben az írás sorozatban a társasjátékok személyiségfejlesztő hatásaival és önismereti tényezőivel foglalkozunk kicsit bővebben.

Sorozatunk harmadik részében a Pandemic nevű társasjátékkal foglalkozunk kicsit bővebben, amit egyébként megtalálhattok a Sas és Kos Társasjátékos bolt polcain vagy akár a webshopjukban a saseskos.hu oldalon. Megvizsgáljuk azt, hogy milyen hatással van ránk a játék co-operative aspektusa, és a csapat különböző tagjai mennyire hagyják magukat befolyásolni egy másik személy által a közös cél elérése érdekében.

A Pandemic nevű társasban egy-egy kutatót, orvost vagy más fontos feladatot ellátó személy alakítanak a játékosok akiknek feladata a világon elszabadult vírusos járványok megfékezése. A játéktéren a föld különböző nagyvárosai között utazva kell ezt megtenni, csapatmunkával.

Ez pedig egy remek lehetőség arra, hogy meg is tudjuk magunkról, mennyire vagyunk irányításmániások, amolyan fotelparancsnokok. Vagy éppen mennyire vagyunk önfejűek, és nem hallgatjuk meg mások tanácsait.

Mivel egy körben csupán négy akciót hajthat végre egy játékos, így nagyon meg kell gondolni, hova utazik és mit csinál az adott helyen. Ez pedig komoly megbeszélést kíván a csapat részéről. Itt pedig belépnek a játékba az alfa személyiségek, és könnyen átvehetik az irányítást a többiek között és úgy mondván egyedül játsszák le a játékot. Sok játékost ez pedig nagyon zavar, csak éppen nem mernek szólni az illetőnek.

Személy szerint én szerencsére még nem voltam olyan csapatban, ahol ez előfordult volna, de már láttam ilyent és bizony kívülről nézve is elég demoralizáló tud lenni. A társasjáték lényege, hogy együtt játszanak a játékosok és ez egy co-operative játék esetében hatványozottan igaz. A fent említett személy pedig pont ettől fosztja meg a játékostársait.

A másik személyiség fajta, aki előfordul egy Pandemic játszmában az éppen az ellenkezője. Ő az, aki hagyja magát az árral sodortatni és szép csendesen ül végig. Arra lép bábújával, amerre a többiek mondják. Nem mondja meg, ha van egy jó ötlete a következő lépésre, amit meg kéne lépnie a csapatnak. Majd a végén, miután a vírusok eluralkodtak, csendesen megjegyzi, hogy lett volna egy jó ötlete, amivel 6 körrel korábban nyert volna a csapat.

Te magadra ismersz a fentiekből? Volt már ilyen személy a csapatodban?

Érdemes odafigyelni az ilyenekre, hiszen ezeket a személyiségjegyeket a mindennapi életből hozzák magukkal a résztvevők.

A játék maga elég kegyetlen ahhoz, hogy sok helyen elbukhassuk, és a legtöbb ilyen opciót nem is tudja befolyásolni a csapat. Viszont ha tényleg összedolgozva, mindenkit meghallgatva játsszuk a Pandemicet, akkor jó eséllyel fogunk sikerrel járni.

Sokszor azon múlik a dolog, hogy a következő körben elfogy a húzó-pakli, és nagy brainstormingok jönnek, hogy, hogyan is lehet megoldani az utolsó vírus ellenszerének kifejlesztését.

Szóval a Pandemic egy igazi csapatszellemet követel meg, ami szerencsére a legtöbb emberben megvan. Talán ezért is annyira népszerű ez a játék a mai napig, természetesen a remekül eltalált téma mellett, ami egészen egyedi és megismételhetetlen. Hiszen melyik másik játékban a feladatunk a világ megmentése mindennapi emberek részvételével? Semmi szupererő, semmi sci-fi technológia, vagy misztikus tárgyak. Csupán az együttműködésre való hajlam és az alaposan átgondolt terv az, ami elválasztja a játékosokat a világ pusztulásától.

Sorozatunk következő részében a Tokio Királya nevű játékkal foglalkozunk kicsit bővebben. Viszont addig se feledjétek: A társasjáték kikapcsol, fejleszt, összehoz.